- Kérlek, mesélj magadról egy kicsit!
Hajdanán a cégtáblámra az „ékszerműves” felirat került, úgy éreztem ez jellemez leginkább. Nem csupán a nemesfémek, de a textil, az üveg és egyéb anyagok használata is érdekel. Az ékszerkészítés több területébe is volt szerencsém belekóstolni, megismerhettem a drágakövek világát, a különböző öntéstechnológiákat, a modellezés néhány fortélyát. Ékszerbecsüsként is tevékenykedtem egy ideig.
A tervezéstől a kész darab kézhezvételéig az alkotás folyamatát minden egyes alkalommal igazi élményként élem meg. Ezt már csak az tudja fokozni, ha látom, az újdonsült tulajdonos boldogan viseli az általam megálmodott ékszert.
Idővel megalakult az első ékszer-készítő cégem, ami szintén a Krisztallit nevet viseli. A név a saját keresztnevemből és a fémek szerkezetét meghatározó kristályok elnevezéséből származik.
- Miért pont azt a kézműves technikát választottad?
Még bölcsész egyetemistaként elkezdtem egy szakkört: amikor először égettem tűzzománc mázat réz lapra, éreztem, helyben vagyok. A kemence kis kukucskáló ablakán figyeltem, amint teljesen átizzik az üvegszerű anyag és egyesül a fémmel.
Pár évre rá Dániában kezdetleges öntéstechnikákkal ismerkedtem meg és onnan már ékszertervekkel a fejemben tértem haza. A férjem biztatására és támogatásával részt vettem az ötvös képzés különböző formáiban itthon, egyre jobban sikerült elmélyülnöm az ékszerek világában. A tűzzománcot a színek változatossága miatt kedveltem nagyon és ehhez kapcsolódott egy másik kavalkád is: a drágaköveké. Az izzításra váró fémek sorát a réz után az ezüst és az arany ötvözetek követték, mindegyiket igen szívesen használom.
- Ki a példaképed az iparművészek, művészek közül?
Rengeteg nevet fel tudnék sorolni, de talán, aki elsőként eszembe jut az az osztrák Frey Wille és a mai cégben működő sok művész, tervező. Bizonyára a tűzzománchoz fűződő kapcsolatom miatt nézek fel rájuk. Ők megtestesítik számomra az igényességet, a szín- és fantáziadús ékszerkészítést.
A magyar alkotók közül sokáig Varga Miklóst tartottam példaértékűnek, hiszen új szeleket hozott az ötvösség területén. Később a Splendor cég sikereinek drukkoltam. Ráski Orsolya és Nagy Dániel egy velem egykorú házaspár, aki rengeteg energiát fektet abba, hogy itthon és külföldön is naprakész legyen. Ékszereiket nagyon kedvelem.
- Ha éppen nem alkotsz, akkor mivel töltöd az időd?
Egyrészt a családomra szánom az időmet, 5 és 6 éves gyerekeimet próbálom terelgetni egy kreatív világot teremtve köréjük. Másrészt közel 60 óvodás gyerkőcnek tartok kézműves foglalkozásokat. Ez is alkotó tevékenység, sok örömet hoz az életembe. A fotózás és a varrás, ami még érdekel.
- Mutasd be az egyik alkotásod!
Egy Sterling ezüst karkötőt mutatnék be, melyet sok-sok virág láncolata ékesít. Fehér, kerek cirkóniák (cubic zirconia-CZ) pihennek a bibékben.
A köveket szoktam gyöngyökkel is helyettesíteni. Nagyon dekoratív, nőies ékszer, melyhez medál vagy fülbevaló is kérhető.
- Mi a véleményed a magyar kézművesek helyzetéről? Mit tudsz tanácsolni a kezdőknek?
Szerintem nem túl rózsás a helyzet. A nagyrészt vagy teljesen kézzel készült, egyedi tervezésű termékek nehezen tudnak versenyezni a tömeggyártás filléres áraival. Nagyon várom már azt az időt, amikor Magyarországon nem az ár lesz a döntő tényező egy gondosan megmunkált tárgy kiválasztásánál.
A kezdőknek talán egy tanácsot adnék: minél több, szélesebb spektrumot átfogó gyakorlatot, tapasztalatot szerezzenek az adott területen, ha van módjuk rá, nézzenek szét külföldön.
- Hol lehet téged megtalálni?
Szentendrén élek.
A blogom címe: http://krisztallit.blogspot.com
E-mail: krisztallit@citromail.hu
További képek:



Nekem már van Krisztától ékszerem, jó volt itt is olvasni róla.
VálaszTörlésJó ez a kezdeményezés, minél több ilyen alkotót, mint Krisztallit.
VálaszTörlésSziasztok, bizony Krisznek nem is egy ékszert készítettem már!
VálaszTörlésÉn is várom, ki lesz a következő alkotó.