2010. április 4., vasárnap

Bardócz Éva, BYME


  1. Kérlek, mesélj magadról egy kicsit!

Szeretem a szépet, bár a szépség szubjektív. Mindent, ami valami miatt tökéletlen, és éppen ebből a tökéletlenségből fakad a bája. Ettől különleges, talán ettől szép a számomra. Szeretem az összetartozás érzését mindenféle síkon, akár emberi kapcsolatokat tekintve, akár két össze illő anyag párosát.

Nem kézművesnek indultam, építésznek tanulok, de nagyobb örömöm lelem az efféle kreatív tevékenységekben, így ez most a szívem csücske.

Nem szeretem azt csinálni, amit nem szeretek és általában nem is csinálom. Arra törekszem, hogy idővel már csak csupa olyannal foglalkozhassak, ami boldoggá tesz, és örömet okoz a számomra.


  1. Miért pont azt a kézműves technikát választottad?

Nincsen kifejezetten saját technikám. A technikát az anyag szüli, az anyagba meg egyszerűen csak beleszeretek általában. Gombhoz a kabátot, hiszen először van meg az anyag, és aztán gondolkodom el rajta, hogy mit lehetne belőle készíteni.


  1. Ki a példaképed az iparművészek, művészek közül?

Konkrét példaképem nincsen, én az északiak, a skandinávok életritmusát és egyszerű, mégis környezettudatos, értékmentő szemléletét érzem a magaménak általában. Bár folyamatosan változom, és már kezdek színeket is beengedni a munkáimba és magamba, még mindig a legvisszafogottabb, leginkább pasztellszíneket szeretem.

Ha most mindenképpen kellene mondanom egy nevet, azt mondanám, hogy Lantos Judit porcelántervező a kedvencem a humort sem nélkülöző porcelánjai miatt.


  1. Ha éppen nem alkotsz, akkor mivel töltöd az időd?

Mindig alkotok. Ha jó kedvem van, alkotok, ha rossz, akkor meg terápiás céllal magamra erőszakolom az alkotást. Szép lassan minden rosszat kimos a fejemből, és mindig megnyugtat. Érdekes folyamat ez, általában olyan, mintha nem is lennék észnél, miközben készül a tárgy. A végén én magam is úgy tudok rácsodálkozni, mintha akkor látnám először.

Ha mégis előfordulna, hogy nem az asztal mellett talál az éjszaka, akkor a családommal töltöm az időmet, és a barátaimmal, egy kerti partira, mozizásra, korzózásra, jó helyek felkutatására mindig vevő vagyok.


  1. Mutasd be az egyik alkotásod!

A legnagyobb sikernek a kézzel hímzett kulcstartóim és a párnáim örvendenek, és ez engem igazán boldoggá tesz, hisz ezek a dolgok mind olyanok, amit azelőtt nem láttam nagyon másnál.

Az első párnát egy családi születésnapra készítettem, aztán születtek újabbak és ma már a legtöbb esetben, ha alkalom van, ezt szokták kérni tőlem a vevőim.

Hogy hogyan születik egy-egy ilyen szépség?

Vagy egy téma jut eszembe, amit versrészlettel, szállóigével vagy akármilyen más bölcsességgel egy-az egyben rá tudok tenni a párnára, és alig kell hozzá tennem, vagy egy forma, egy anyag ihlet meg és akkor ahhoz passzoló hímzés kerül rá. Nem is feltétlen szöveg.



  1. Mi a véleményed a magyar kézművesek helyzetéről? Mit tudsz tanácsolni a kezdőknek?

Nem vagyok szakértője a témának, csak a magam nevében beszélhetek. A magyar kézművesek helyzete az én meglátásom szerint semmivel sem rosszabb annál, mintha bármilyen más tevékenységet szeretnék legális módon, vállalkozás keretein belül űzni itthon.

Nagyon nagy szükség van az ilyen egyedi kezdeményezésekre is, mint amilyen ez a blog. Egymás segítése, összedolgozás, támogatás nélkül nem sokra mennénk.

A kezdőknek azt tudom tanácsolni, legalábbis azoknak, akik ilyen hobbi-alkotókként kezdték, mint én is, és nem tanultak róla, hogyan adják el magukat, hogy kövessék a trendeket, igyekezzenek a világból minél nagyobb szeletet magukévá tenni, magukon átszűrni, és a terveikbe ezeket a tapasztalatokat belevinni. Ez a fajta tájékozottság rengeteg új gondolatot fog szülni majd.

Talán az egyik kedvenc idézetem megfér itt, Thomas Jefferson mondta:

„Aki egy ötletet kap tőlem, úgy lesz okosabb, hogy tőlem nem vesz el semmit, mint ahogy ha valaki meggyújtja a gyertyáját az enyémről, az is úgy kap fényt, hogy én nem maradok utána sötétben.”

És a legfontosabb, a minőség..

Az én véleményem szerint a mennyiség soha nem mehet a minőség rovására. Inkább legyen kevesebb termék, de az igényes. A kiváló,természetes alapanyagokból, odafigyeléssel készített terméknek mindig kerül gazdája.


  1. Hol lehet téged megtalálni?

A saját blogomon, a http://bardoczeva.blogspot.com oldalon,

a Facebookon BYME felhasználónév és a saját nevem alatt,

a meskán szintén BYME-ként,

illetve hamarosan néhány üzletben Budapesten, a részletekről a későbbiekben beszámolok majd a blogomban.


További képek:



9 megjegyzés:

  1. Köszi,hogy megosztottad :o)

    VálaszTörlés
  2. Szuper volt az interjú, nagyon tetszettek a válaszaid! :)

    VálaszTörlés
  3. Jó volt olvasni a soraid! :)

    VálaszTörlés
  4. :))Köszönöm,Tündérek vagytok mind,lányok:)

    VálaszTörlés
  5. Jó volt olvasni és látni itt is a munkáid.

    VálaszTörlés
  6. A tehetség mögött köznapi szavak rejlenek: szorgalom, szeretet, szerencse, de mindenekelőtt a kitartás.
    James Arthur Baldwin stevelong

    VálaszTörlés
  7. Jó volt olvasni rólad,csodásak,nagyon kifinomultak a munkáid!!! A lelkemnek jót tesz,
    ha csak nézegetem őket!:)További sok sikert!:)

    VálaszTörlés